Kísérleti beagle-k

A volt kísérleti kutyák semmit nem tudnak a külvilágról. Csak a tenyészet és a kutatóintézet zárt világát, körülményeit ismerik. Az udvar, a fű, a bokor, a póráz, a séta, a bútorok, a televízió, a kerítés, a járművek, folyó és folyópart, a macska, a ló és minden más - amelyek nekünk természetesek nekik csupa új információ. A családban való élet, a kizárólag nekik szánt törődés, az önmagáért való simogatás csak kijutásuk után lesz része mindennapjaiknak. Kezdetben el sem hiszik talán, hogy ilyesmi létezik!
A szobatisztaság az intézetben nem követelmény, így ezt kint bizony meg kell tanulniuk, hosszú, türelemmel és szeretettel végzett szoktatás hozhat eredményt. A számukra új, ismeretlen környezet megijesztheti őket, kezdeti félénkségüket ez a kezdet hosszú is lehet! el kell nézni nekik és segíteni oldódásukat.
A frissen kikerülő kis beaglek nem rendelkeznek tapasztalatokkal, így nagyon kell rájuk vigyázni. Kezdetben mindenképpen a benti tartás ajánlatos, szépen, türelemmel együtt kell felfedezni az udvart, megismerni a tágabb környezetet. Mivel kíváncsiságuk könnyen felébred, ugyanakkor a kinti közlekedés teljesen ismeretlen számukra, a sétáikat hosszú-hosszú ideig pórázon kell megtenni és a kapura (zárás!) annál nagyobb gonddal kell odafigyelni, mint ahogy egy normál körülmények között felnőtt, normál nevelést kapott kutyánál megszoktuk.

Etetésükre azért kell külön figyelmet szentelni és fokozatosan átállítani őket az általunk választott kosztra, mert az intézetben esetleg éveken át egyféle száraztápot ettek, napi meghatározott mennyiséget. Emésztőrendszerük erre állt rá. Merő szeretetből nagy bajt okozhatunk a hirtelen váltással, vagy az érkezés napján adott nagy adag főtt hússal is. Akármennyire szívesen fogyasztja is új barátunk a változatosabb eledelt, óvatosan kell ahhoz hozzászoktatni a szervezetét. Tudni kell róluk, hogy kísérletben vettek részt. Minden új gazda ennek tudatában kell, hogy legyen és az örökbefogadáskor ezt mérlegelnie kell. A kísérlet megviselhette kutyánk szervezetét, így fel kell készülnünk arra is, hogy élete esetleg rövidebb lesz, mint azon fajtatársaié, akik normál tenyészetekben születtek s onnan gazdához kerültek. Ezt a legnehezebb tudomásul venni, de ez sajnos nem vitatható! Aki felelősséggel úgy dönt, hogy vállalja mindazt a feladatot, mely az intézetből megmenekült szerencsések örökbefogadásával, nevelésével jár, az egyik legnagyobb tettet hajtja végre, melyet az ember tehet: valakinek új életet ad, egy születésétől arra szinte esélytelennek esélyt.

Előfordulhat, hogy hosszabb időn keresztül nem lesz kijutó beaglenk, várni kell rájuk és várni a jelentkező, örökbefogadó gazdiknak is. A várakozás alatt kijuttatás folyamata nem áll, hanem éppen akkor zajlik legnehezebb szakasza, melynek végén azért felnyílik a sorompó. Kérünk hát minden kedves állatbarátot, az ő kedvükért viselje türelemmel a jelentkezéstől az örökbefogadásig terjedő időszakot.